Visszatérés a sportba keresztszalag-műtét után: kritériumok, nem naptár

Az elülső keresztszalag (az angol rövidítéssel ACL) sérülése a sportolók egyik legtöbbet kutatott sérülése, és a visszatérés kérdése jól mutatja, hogyan változott a rehabilitációs gondolkodás. Sokáig a naptár döntött: a műtét után hat hónappal „vissza lehet menni”. Ma a kutatások egyértelműen jelzik, hogy az idő önmagában kevés. Az számít, mit tud a térd és a sportoló.

Mit mutattak a vizsgálatok?

Két, 2016-ban megjelent vizsgálat különösen nagy hatású lett. Egy norvég kutatócsoport (Grindem és munkatársai) azt találta, hogy azok a sportolók, akik a visszatérés előtt teljesítettek egy feltételrendszert (többek között a combizom erejében és az ugrótesztekben legalább 90 százalékos oldalarányt), lényegesen ritkábban sérültek meg újra, mint akik nem. Ugyanebben a vizsgálatban a 9. hónap előtti visszatérés is magasabb újrasérülési aránnyal járt: minden egyes hónap, amellyel (a kilencedik hónapig) később tértek vissza, érezhetően csökkentette a kockázatot.

Egy profi labdarúgókat vizsgáló angol kutatás (Kyritsis és munkatársai) hasonló következtetésre jutott: akik a visszatérési kritériumokat nem teljesítették, többszörös eséllyel szakították el újra a beültetett szalagot.

A tanulság nem az, hogy mindenkinek pontosan kilenc hónapot kell várnia, hanem az, hogy az idő és a kritériumok együtt számítanak.

Mit mérnek a visszatérés előtt?

A teszteket intézményenként és szakemberenként kicsit eltérően állítják össze, de a lényegük hasonló.

Erő. A legfontosabb a négyfejű combizom ereje, sokszor a hátsó combizmoké is. Ezt ideális esetben géppel mérik, és a sérült oldalt az éphez hasonlítják. Az eredmény a végtag-szimmetria index: a sérült oldal teljesítménye az ép oldal százalékában. Gyakori célérték a legalább 90 százalék.

Ugrótesztek. Egylábas távolugrás, háromszori egymást követő egylábas ugrás, cikcakkos ugrás, időre mért ugrássorozat. Itt is a két oldal aránya a fontos, és az, hogy az érkezés kontrollált-e.

Mozgásminőség. Videóval vagy szemmel értékelt érkezés, guggolás, irányváltás. Befelé esik-e a térd, terheli-e egyformán a két lábat a sportoló?

Lelki felkészültség. A sérüléstől való félelem önálló kockázati tényező. Erre kérdőívek is vannak, például az ACL-RSI skála, amely a magabiztosságot, az érzelmeket és a kockázatértékelést méri. Egy fizikailag kész, de félelemmel játszó sportoló sokszor máshogy mozog, mint sérülése előtt.

A visszatérés is folyamat

Egy 2016-os nemzetközi konszenzus a visszatérést nem egyetlen pillanatnak, hanem folyamatnak írta le, három lépcsővel:

1. részvétel: edzésen vagy más sportágban már részt vesz, de nem a teljes terheléssel;
2. visszatérés a sportághoz: a saját sportágában edz és versenyez, de még nem a korábbi szinten;
3. visszatérés a teljesítményhez: a korábbi vagy annál jobb szinten teljesít.

Ez segít reálisan tervezni. Az első mérkőzés nem a rehabilitáció vége, hanem a vége előtti utolsó szakasz.

Mi a helyzet a hobbisportolóval?

A kutatások jellemzően versenysportolókon készülnek, de a tanulság a szabadidős futballistára, kosarasra és síelőre is érvényes. Ha nincs lehetőség gépes erőmérésre, akkor is sokat elárul az egylábas ugrótesztek két oldalának összehasonlítása, illetve az, hogy a sportoló magabiztosan érzi-e magát az irányváltásokban. Az erről szóló döntést érdemes a kezelő orvossal és gyógytornásszal közösen meghozni.

Röviden

Keresztszalag-műtét után a naptár csak az egyik feltétel. A visszatéréshez erőben és ugrásban közel szimmetrikus végtag, jó mozgásminőség és lelki magabiztosság kell, és a kutatások szerint a túl korai visszatérés növeli az újrasérülés kockázatát. A visszatérés folyamat: részvétel, sportág, majd teljesítmény.